hétfő, október 27, 2014

Manikűr ötletek Halloweenre

Tudtam, hogy mindenképpen szeretnék ilyen bejegyzést, és tudtam azt is, hogy valami egyszerű, könnyen megvalósítható, mégis az ünnephez társítható manikűröket szeretnék mutatni. Egyrészt azért, hogy ti is minél könnyebben és egyszerűbben el tudjátok készíteni őket, másrészt meg nekem sincsenek külön ehhez kapcsolódó díszítő eszközeim, mivel én részemről nem igazán tartom meg ezt az ünnepet.

Így megint a Pinteresthez nyúltam forrásért, de hát csak nem akartam annyival elintézni ezt a posztot, hogy bevágom ide a képeket onnan, úgyhogy fogadjátok sok szeretettel az én verzióimat a manikűrökből!


Képek INNEN, INNEN és INNEN.

Az első, amit bemutatnék, az teljesen saját ötlet, és már szombaton láthattátok a kihívás keretében, mivel azonban ide is illik, megosztom itt is.


Cicusos mani, felhasznált lakkok és kellékek: Avon Nailwear Pro+ - Mandarin Magic és BornPrettyStore water decals.

Olyan kár, hogy a fedőlakkom elkeni a mintát. Meg a mani sem lett teljesen jó, gyakorolnom is kell még, és azt hiszem nem ártana beszereznem többféle méretben pontozókat. Nagyon tetszik a pöttyök színválasztása, egészen Halloweeni a zöld, narancssárga és fekete kombó.


Pöttyös, felhasznált lakkok és kellékek: Avon Nailwear Pro+ - Licorice, Astor Fash'n Studio - 108, Avon Nailwear Pro - Peppermint Leaf, Catrice - 130 Lucky In Lilac, Essence Nail Art Stampy Polish - 001 Stamp Me! White, pontozó

Nekem, amikor megláttam ezt a manit, Frankeinstein szörnye jutott eszembe róla, de végül is azt hiszem, csak egy megbolondított francia manikűr.


Francia, felhasznált lakkok és kellékek: Essence Nude Glam - 04 Iced Latte, Astor Fash'n Studio - 108, Avon Nailwear Pro+ - Licorice, ecset.

És végül egy kis pókháló minta, mert anélkül nem is igazi a Halloween.


Pókháló, felhasznált lakkok és kellékek: Miss Sporty Quick Dry - 303, Avon Nailwear Pro+ - Licorice, Essence Colour & Go - 103 Space Queen, Essence Nail Art Twins - 07 Blair, ecset.

Készültök valami különlegessel Halloweenre?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése


Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentedet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!