kedd, március 17, 2015

Az én sminkes történetem

A Bikira lányoknál akadtam rá erre a TAG-re, és egyből tudtam, hogy ezt bizony ki akarom tölteni! Igaz, mostanság volt is már TAG bejegyzés, meg tervezek is még, de nem baj, ez most ilyen időszak, úgyis elég rapszodikusan szerepelnek személyes bejegyzések a blogon.



1. Hány éves voltál, amikor elkezdted sminkelni magad?
Körömlakkokat már középiskolában is használtam néha-néha, de abban az időben a sminkem a tartós szempillafestésben ki is merült. Már egyetem alatt kezdtem el használni és gyűjteni a sminkcuccokat.


2. Hogyan szerettél bele a sminkelés és szépségápolás világába?

Először a sminkelés ragadott magával, a színek, a játékosság, de még most is csak tanulgatom, mit tudok kihozni magamból egy kis kreativitással. A mindennapokban a sminkem kimerül a szemceruza-szempillaspirál-szemöldökceruza szentháromságában, és ez jól is van így. Később szippantott be a körömlakkozás és a nail art, de ez a blogból is látszik, az elején még főleg szépségápolási bejegyzések voltak, havi egyszeri körömlakkos összefoglalóval, most meg jóformán már csak lakkokról és nail artokról szól az egész.


3. Melyek a kedvenc sminkmárkáid?

Az Avon nagy szerelem, de már jó ideje nem rendeltem tőlük semmit. Jelenleg a készletemet használom, ami irdatlan nagy, és csak akkor veszek valamit, ha elfogy az előző, és szükségem van rá. Mostanában a Catrice, Astor, Essence és Flormar márkák azok, amiknél szívesen nézelődök és csorgatom a nyálam egy-egy darabra.

4. Mit jelent neked a smink?

Nem viszem túlzásba a sminkelést, de szempillaspirál nélkül láthatatlannak érzem magam. Pont nemrég volt egy olyan (elég rövid) időszak, hogy teljesen smink nélkül mentem dolgozni, ez már azért a komfortzónámon kívül volt. Szeretek néha szöszölni vele, pl. kiöltözős eseményekre mindig sminkelek is, úgy érzem teljesnek a kinézetemet. Viszont a hétvégéket sminkmentes napoknak nyílvánítottam, így ha nem valami kiöltözős programom van, nem sminkelek, bárhova is megyek.


5. Ha összesen csak négy sminkterméket használhatnál egy alkalommal, melyek lennének azok?
Az egyik előző kérdésben megemlített szentháromságon kívül még a karikáimra szoktam korrektort használni, ez nekem a legtöbb helyzetben elég, és nem használok mást, csak egy kis ajakbalzsamot.

6. Mit kedvelsz a legjobban a sminkelésben?

A színeket! A játékosságot, a lehetőségeket, és azt, hogy igyekszem kihozni magamból a maximumot vele. Próbálgatok új technikákat, új színeket, kísérletezek olyanokkal, amik nagykönyv szerint nem állnak jól, és kihozom belőlük, hogy mégis jól álljanak, ezeket nagyon élvezem.

7. Mit gondolsz a drogériás és a high end kategóriás sminktermékekről?

Nincs high end kategóriás sminktermékem, így azt gondolom, hogy a drogériásokkal teljesen jól el lehet lenni. Persze, ha lenne, meg használnék, meg találkoznék ilyenekkel, tutibiztos, hogy utána nagyon fájna a szívem érte, de sokkal inkább veszek több színt, több darabot, amiket aztán össze-vissza használok is, mint egy drága alapdarabot, amit aztán hamar megunok.

8. Milyen tanácsot tudnál adni egy kezdő sminkesnek?

Találd meg a stílusodat, a színeidet, a technikáidat és az ezekhez való megfelelő termékeket! A befektetett idő hamar meghálálja magát.

9. Melyik sminktrendet nem fogod tudni soha megérteni?

A trendekben az a jó, hogy jönnek-mennek, de azt vallom, hogy ésszel kell követni őket. Nem magát a trendeket nem értem, hanem azokat az embereket, akik az egyáltalán nem hozzájuk való, nem áll jól nekik, stb. dolgokat is erőltetnek magukon.

10. Mit gondolsz a blogos és Youtube-os beauty blogger közösségről?

Én inkább a csendesebb blogger vagyok, és csak meghúzódom a blogger berkek szélén, így csak távolról csodálom ezt a csillogó világot. De nagyon szeretnék szorosabban is közéjük tartozni, és megismerni más bloggereket, ezen a részén a dolgoknak még dolgozom.

Kitöltitek ti is? Kíváncsi vagyok a válaszaitokra!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése


Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentedet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!