csütörtök, április 09, 2015

Ecsetmosás Vol. 2

Pinteresten bóklászás közben belefutottam egy ecset tisztítási útmutatóba, és mivel nagyon egyszerűnek tűnt, még ha szkeptikus voltam is vele, kipróbáltam. A dologhoz hozzátartozik, hogy már igencsak halogattam egy ideje az ecseteim tisztítását, bár nem is használom őket mindennap, sőt.


Alig kell hozzá valami, csak egy adag koszos ecset (a képen csak a mennyiség fele van, rossz blogger voltam, csak a művelet közepén jöttem rá, hogy dokumentálni kéne az eseményeket), extra szűz olívaolaj (1 evőkanál) és mosogatószer  (2 evőkanál).


Alaposan összekeverjük, és egy ilyen (kevésbé koszos) trutyit kapunk. Elég undi. Javaslok egy kevésbé magas és szélesebb szájú edényt, mint amiben én dolgoztam, mert így kényelmetlen volt, hogy túl magasan állt a keverék szintje, és nem fért bele a kezem a rövidebb nyelű ecsetekhez (sem).


Félidőben a tiszta ecsetek. Szőreiket szépen elegyengetve fektetve szárítom őket egy dupla adag papírtörlőn. Pár óra alatt megszáradnak.


És a maradék, ami még koszos. A folyamat végtelenül egyszerű, én a kevésbé koszos ecsetektől haladtam a koszosabbak felé. Megfogok egy ecsetet, belerakom a trutyiba, és addig dörzsölgetem, használom a tálka alján, hogy mindenféle festék kioldódjon belőle. Én még ezek után a tenyeremben is alaposan megdörzsölgettem, biztos ami tutifix, és végül meleg folyóvíz alatt leöblítjük az ecsetekről a masszát.


A kész adag ecsetkészlet (ez az összesem) immár száradás közben. A vizes lemosás miatt tartottam eleinte a módszertől, de végül az ecset nyele és szőre közti találkozásnál nem nagyon érte víz, mivel csak egy pár másodperces lemosásról van szó, és nem ázik az ecset. Az alapozóecsetemen látszik a legjobban, hogy annyira tiszta lett, mintha most vettem volna újonnan, a sebbenzin ezt a szintet azért nem tudta hozni. Ennek az ecsetnek mondjuk kétszeri átdörzsölés kellett, hogy a szálak tövéből is mindenhonnan kijöjjön a festék (amit teszek hozzá, elég régóta benne volt, mert évek óta nem használok alapozót).


És az ecsetek tisztán, illatosan, szárazon, a szintén elmosott tartójukban. Így kerültek vissza a helyükre végül.


Nagyon szépen visszaállt az ecsetek eredeti formája, a lila szemhéjpúderes ecseteim tudnak eléggé szétnyílni a használattól, de most azok is megint tömöttek.

Nekem maximálisan bevált ez a módszer, hamar végeztem, és az eredmény magáért beszél.

Ti hogy tisztítjátok a sminkecseteiteket? Milyen gyakorisággal?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése


Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentedet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!