csütörtök, május 28, 2015

Makeup Addict Tag

Eredetileg nem ezt a bejegyzést szántam mára, de sajnos az önmagam fotózásával még mindig nem boldogulok, így az eredetileg tervezett frizura bejegyzésre még várni kell.

Sok blogot elért mostanában ez a tag, én először Zsebboszinál olvastam róla, aztán elolvastam MoonAngel, Bikira Andi és Lolly válaszait is. Most pedig jöjjenek az enyémek!



Mivel én inkább vagyok körmös blog, mint sminkes, így azt hiszem, nálam be fognak csúszni a körmös válaszok is a kérdésbe, de igyekszem majd mindenhol megadni a sminkes dolgokat is, ha már a sminkcuccokat is gyűjtöm :D


1. Melyik az a termék, amiből mindig vásárolsz, pedig már rengeteg van belőle otthon?


Körömlakk. Lassan el sem férek tőlük, esélyem sincs, hogy elhasználjam őket, de nem bírok ellenállni 1-1 új darabnak.
Mostanában nagyon költséghatékonynak kell lennem, így inkább nem is megyek boltba, és ha meg is fogok valamit, mindig visszateszem. A szemhéjpúder palettákkal van a legnehezebb dolgom, pedig elég keveset használom őket.

2. Melyik az az egy termék, ami nélkül nem tudnál élni?

Körömlakk.
Szempillaspirál. Szőke vagyok, szőke szemöldökkel és pillákkal, és kék szemmel. Úgy érzem, eltűnik az arcom, ha nem hangsúlyozom kicsit a szememet, némi feketével. Ezen az alapon egyébként szemöldökceruza nélkül is nehezen vagyok meg (az nem fekete, értelemszerűen), és a fekete szemceruzámat sem szeretem elhanyagolni. Fontos kiegészítője mindezeknek egy brutáljó szem alatti korrektor (még keresem), mert igencsak karikásak tudnak lenni.



3. A kedvenc sminkmárkád?

Körömlakk. Hát, nézzük csak. Darabszámra legtöbb lakkom még mindig az Avontól van, de szépen jön fel a Moyra is. Meg az Essence új kiadásából szemezek néhány lakkal. Bolond vagyok, nem tagadom.
Sminkek terén ugyan főleg a drogériák vonalán mozgok, és 1-1 kedvenc darab van, nem egész márkák. De legyen. Az Avon négyes szemhéjpúdereit szeretem nagyon, és imádatos szerelem van köztem és a szemhéjalapjuk között (persze most nincs itthon belőle). A Sleek szemhéjpúder palettáit imádom, bár a natúr összeállításokat használom inkább, rúzsok közül, bár szintén nem igen azt használom, a Rimmel Kate Moss rúzsom minősége tetszik nagyon. Nem tudok kedvencet hirdetni.

4. Mekkora a smink kollekciód?

Körömlakk. Hatalmas. Lassan eléri az 500 lakkot, de már nem merem megszámolni sem.
Nagy. Nagyon könnyen tudnék blogolni is belőle, ha lenne hozzá értelmes fényképezőm, mert mobillal nem bírom magamat fotózni (géppel is meg kéne tanulni, de legalább nem szelfizni kéne, az a halálom). Be kéne szereznem pár darabot blogoláshoz (pl egy értelmes korrektort, meg egy ecsetkészletet), de a nagy alapok megvannak.


5. Hogyan tárolod a sminkcuccaidat?

Körömlakk. Egy nagy Alexben tartom, a felső 5 kisebb fiók van fenntartva a lakkoknak, a legfelső nagy meg a különböző kiegészítőknek, mint matricák, nyomda, stb. A többi három fiók egyebek tárolására szolgál.
A sminkcuccaimat a sminkasztalomban tárolom, szintén rendszerezve, bár igen nagy nehézséget okoz, hogy elférjek benne.


6. Mennyi sminktermék van jelenleg a táskádban?

Ajakápoló, de abból kettő is. Rendben, számoljuk még ide a körömágy ápoló krémet is, amit benne hordok, meg a neogranormont, szintén a sebesre tépkedett körömágyamra. Ez eddig négy, nincs is más.

7. Ha kifoszthatnád egy bloggerina smink készletét, kit választanál?

Lakkomlakkom Edina! Ide minden lakkoddal!
Smink... Lisa Eldridge készletét szeretném magamévá tenni, de tanítson is meg úgy sminkelni, ahogy ő tud. Nagyon jó kislány leszek, és beérem csak a személyes készletével, nem akarok profi sminkes lenni :D


8. Mennyi időbe telik míg elkészíted a sminkedet és mennyi terméket használsz hozzá?

A mindennapos reggeli sminkem 5 - 30 perc közötti időtartam, mostanában kezdtem el BB krémet használni, most amiatt tendálok a 30 perces sminkek felé. Az alap rutinom amúgy korrektor, szemceruza, szemöldökceruza és szempillaspirál, ha nem felejtem el, ajakápoló. Ez most kiegészült egy BB krém - púder lépéssel, és ha olyan kedvem van, szemhéjalapozó után pacsmagolok fel magamra egy kis bőrszínt is. Tegnap már tudvonalat is húztam! Olyan 8-9 termék a full sminkem (BB krém, korrektor, szemhéjalapozó, szemceruza, szemöldökceruza, szemhéjpúder, púder, szempillaspirál; nagy néha, használok pirosítót, tust, rúzst csak nagy ritkán)

9. Vettél már úgy sminkcuccot, hogy tudtad, hogy nem fogod soha használni?


Nem, úgy soha, de vettem már meg lakkot csak azért, hogy teljes legyen a kollekció és be tudjam mutatni a blogon.
Sminkekkel inkább úgy járok, hogy naagyon tetszik, aztán érintetlenül porosodik a fiókban, de hogy miért nem próbálom még csak ki se??

Kíváncsi vagyok a ti válaszaitokra is! Kitöltitek? Ha igen, kérek linket, vagy kommentet!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése


Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentedet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!