szombat, május 02, 2015

Manhattan szépségcsomag

Az úgy volt, hogy betévedtem egy DM-be, és szokásomtól teljesen eltérően kiszúrtam az infopultot a bolt elején. Megnéztem, hogy állok pontokkal, és mivel rengeteg volt belőlük, kinyomtattam a kupont a szépségcsomagért, egy próbát megér alapon. Már csak itthon, a kibontásnál jöttem rá, hogy a papír borító hátoldalán a kép pontosan azt a két terméket ábrázolja, ami benne volt a csomagomban, de mivel nem láttam a többi csomagot, nem tudom, hogy ez direkt van-e így.



Körülnéztem, felpakoltam, amiket meg akartam venni, majd a pénztárnál érdeklődtem, van-e még a csomagból. Enyém lett az utolsó darab! És ha még ez nem lenne elég nagy szerencse, a benne lévő körömlakk és szemhéjpúder is mind nagyon tetszik, és az én színeim. Ráadásként az egészet egy neszeszerben kapjuk, én meg kb. gyűjtöm az ajándék neszeszereket, nagyon szeretem őket, és ez is egy teljesen korrekt darab. Vastagabb fekete vászon, az aljában kartonpapírral, hogy megadja a szélességét, tetején jól működő cipzár.



Manhattan Quick Dry - 46M: Aranyos kis Manhattanes üvegcse, 7 ml lakkot tartalmaz. A kupak kézreáll, kényelmes, az ecset viszont kicsit rövid, az üveg méretéből adódóan. Sajnos az üveg nyaka elég hosszú, így már a teli lakkosüvegből is halászni kell kifele a lakkot, félek, mi lesz ha több fog fogyni belőle.


A lakk állaga krémes, pont jó, szépen terül a körmökön. Az ecset kicsit keveset vesz fel, gondolom a rövidsége miatt, így a hosszabb körmeimet két belemártással tudtam kilakkozni. A lakk jelly finishű, ami azt is jelenti, hogy magában még három rétegben is átsejlettek a körömvégeim. Ez valamiért nem volt zavaró, vagy én kezdek megenyhülni a lakkokkal, vagy megbocsátottam neki a jelly sandvich technika miatt.


Jelenleg a körmeimen alaplakkon két rétegben látjátok, fedőlakk nélkül. Az alaplakk sokat segített a fedésén, így mindenképpen ajánlom alá, főleg mert így lassabban is fogy ez a csodaszép málnaszínű lakkocska.


A száradása tényleg gyors, de a három réteg miatt koppanósra csak lassan szárad meg, ezért szerintem igényli a fedőlakkot, bár az elveszi ezt a szép zselés fényű finisht.


Manhattan Blogger's Choice Trio Eyeshadow - 2 My Precious China: Ahogy a neve is mutatja, ez egy hármas szemhéjpúder, két fényes és egy matt árnyalattal. Tartalmaz egy lila fényű szürke highlighter színt, egy fényes fűzöldet és egy matt sötétlilát. A púderek szépen pigmentáltak, könnyen építhetőek, de egy kicsit porzanak.


Az ujjamon a minták csak magukban vannak. Nagyon jól kombinálható színeket sikerült összeválogatni ebbe a palettába, szeretem, hogy minden benne van egy gyors és látványos sminkhez. Mondjuk nem túl sok variációs lehetőség van benne, bár tuti csak azért mondom ezt, mert nem szeretem a nagyon sötét és hangsúlyos sminket. Az olyanokhoz ez a lila egy álom szín lehet, mind fedésben, mind azzal, hogy matt.


A csuklómon a minták NYX szemhéjalapozón vannak, ecsettel, egy kör festékkel, de építgetve. A kék szememhez mind a lila, mind a zöld színek olyanok, amikkel csínján kell bánni, de ebben a palettában olyan árnyalatok találhatóak, amik rajtam is szépen mutatnak. Tervezek is velük egy sminket.

Megvettétek ezt a szépségcsomagot? Mi a véleményetek a termékekről benne? Megérte a 100 pont érte?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése


Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentedet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!